Október 30-án és 31-én került sor a “Kapacitásnöveléssel a változásért a Nyugat Balkánon” (Building Capacity for Change in the Western Balkans) elnevezésű felsőoktatási konferenciára, melyet Szarajevóban tartottak meg. A rendezvényt az RCC (Regional Cooperation Council )
Ez már a harmadik ilyen tipusú konferencia, amely a felsőoktatási reformokkal és az intézmények közötti együttműködéssel foglalkozik. A több támakört is felölelő konferencia során a résztvevők kiemelték, hogy a Nyugat-Balkán regiónak nem kell vakon követnie az európai felsőoktatási politika célkitűzéseit, hanem részt kell vennie annak kialakításában, ami egyelőre még nem valósult meg. A találkozón szó esett továbbá olyan jelentős kihívásokról is, mint például a felsőoktatási tanulmányok tagoltsága akadémiai és szakmai képzésekre, a felsőoktatási intézmények finanszírozása, az autonómia kérdései, minőségellenőrzés, stb. A konferencia során a résztvevők megállapodtak abban is, hogy a jövőre való tekintettel fontos lépéseket kell tenni az “adminisztratív hézag” áthidalására. Azaz nagy figyelmet kellene fordítani olyan adminisztrátorok képzésére, akik minőségbiztosítással, diplomaelismeréssel, és más felsőoktatási szükségletekkel foglalkoznának, mint az egyetemeken úgy az állami szervekben is.